Eddigi kintlétem során a talán a legnehezebb az volt, hogy olyan boltot találjak, ami megfizethető, de egyben meg is tudjam venni azt, amire szükségem van. Lidl, Aldi, Match, Carrefour kb. ezek a választékok. Hogy őszinte, legyek az eddigiek közül Magyarországgal szemben a Lidl a legdrágább, és talán az Aldi a legmegfizethetőbb. Persze mindennek megvan az ára. Míg az Aldi a legolcsóbb, itt elég csekély a választék, és MasterCard-dal nem lehet fizetni. Túrót, tejfölt nagyon nehéz kapni, a Match-ban szerencsére tejföl az volt, de a túrót nem igazán ismerik a Belgák, így hát lemondtunk a jó kis körözöttes kenyérről. Szerencsére pirospaprikával készültünk, de azért hiányos a fűszerkészletünk, így azt javaslom annak aki Belgiumba jönn, hogy készüljön fel magyar fűszerek terén, különben nehéz lesz a sütés főzés.
Mivel a telefonálás elég drága, ezért célszerű volt mihamarabb beszerezni egy belga mobilt. Több szolgáltató van, de szerintem a legegyszerűbb egy 10 €-rós kártyát venni az Aldiban, ami 400 egységet jelent telefonálásra, SMS-re és adatforgalomra. Mivel internetre nincs szükségem a telefonomon, ezért ezzel nem foglalkoztam, de a telefonálás esetében 1 perc, SMS estében pedig 1 db az egység. Ez forintra átszámolva is kedvező. Persze a történet itt nem ért véget a mobil estében, ugyanis elfelejtettem kártyafüggetlen készülékkel jönni Belgiumba. Így plusz 20 €-rót költhettem egy független telefonra, cserében kaptam 25 €-t, amit lebeszélhetek.
A bevásárlások után valami finomat kellett készíteni, praktikus és hasznos szempontból is. Vasárnapra csináltunk egy kis frankfurti levest, ami már másnapra el is fogyott, pedig jó nagy fazékkal készítettünk. Így hát valami újat kellett csinálni, ez nem volt más, mit paprikás krumpli. Nagyon jól sikerült, hála a hazai paprikának. Több diák lakik a házban (ecuadori, iráni, ugandai stb.), így kicsit meg is csodálták a diákok a főztünket. A háziak meg is kóstolták, és azt hiszem sikerült elnyeri a tetszésüket az ebédet illetőleg.
Közben azért a várost is próbáljuk minél jobban felfedezni. Térképet egyre kevésbé használunk, bár azért még nem merném otthon hagyni. Vasárnap a St. Bavo katedrális kápolnájában voltunk misén, ahol nagyon szép gregorián mise volt. Alig tudtunk be- és kijutni, mert hatalmas tömeg volt a főtéren. Délután tudtuk csak meg, hogy egy évnyitó fesztivál volt, és lecsúsztunk egy ingyen belga sörről. Majd legközelebb.
Esténként érdemes Gentben sétálgatni, ha az ember tehetni. Persze ez Budapestre is elmondható. Jó érzés volt és büszke voltam Magyarországra, mikor a házigazda említette, hogy milyen nagy élmény volt számára, mikor annak idején a fővárosunkban járt. Nagyon hangulatos, és szép a Gent. Így ha van rá lehetőség, mindig kimegyünk a városba. Emellett szoktunk eljárni futni is a kanálisok mellett. Esténként ez mindenképp nagyon jó levezetés az agynak. Szerencsére nem szmogos és piszkos a város, így gyakorlatilag bármerre lehet futni járni, de egyenlőre a kanális mellett maradtunk, mert itt nem olyan nagy a forgalom (a biciklis és gyalogos), illetve kevesebb zebra van.
A flamand nyelvkurzuson már elég sokat vettünk. Egyenlőre a nyelvhez nagyon nehéz hozzászokni, mert ami a fejemben van az nem mindig jön jól a számra. De ebben sokat segít a nyelvi labor, ahol visszahallgathatjuk magunkat. Remélem, hogy fél év végére, azért sikerül minél többet felszednem a flamand nyelvből, mert könnyeben tanulható számomra, mint az eddigi nyelvek, amiket tanultam, főleg hogy nagyon hasonlít hozzájuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése